Egy targoncát könnyű pusztán gépként szemlélni.
Van kezelője, meghatározott teherbírása, emelővillája, fékje, kormányzása, biztonsági berendezései, és időszakonként elvégzik rajta az előírt vizsgálatokat. Ha mindez rendben van, első pillantásra úgy tűnhet, hogy a munkavédelmi feladat nagy részét teljesítettük.
A valóságban azonban a targonca biztonsága nem ér véget magánál a gépnél. Egy műszakilag megfelelő targonca is súlyos veszélyforrássá válhat, ha olyan munkakörnyezetben használják, ahol a gyalogos és gépi közlekedés nincs megfelelően megszervezve, a kereszteződések nem beláthatók, a rakomány eltakarja a vezető látóterét, a közlekedési utak túl szűkek, vagy a dolgozók megszokásból olyan helyeken járnak át, ahol erre eredetileg senki nem számított.
Éppen ezért ebben a cikkben nemcsak azt nézzük meg, hogy milyen legyen a targonca, hanem azt is, hogy milyen rendszerben használják. Ez lényeges különbség.
Egy raktárban vagy üzemben dolgozó ember számára a targoncák mozgása rövid idő alatt a munkakörnyezet megszokott részévé válik. A gép elhalad a polcsorok között, raklapokat visz egyik helyről a másikra, behajt a csarnokkapun, megfordul a rakodótérben, majd néhány perc múlva ugyanazon az útvonalon visszatér.
Az ott dolgozók idővel megtanulják, hogy melyik sarok mögül érkezhet targonca, melyik kapunál kell óvatosabbnak lenni, és melyik útvonalat használják a gépek. Éppen ez a megszokás okozhat problémát.
A biztonság ugyanis nem épülhet kizárólag arra, hogy:„Itt mindenki tudja, merre járnak a targoncák.”
Mi történik az új dolgozóval?
Mi történik a karbantartóval, aki csak havonta egyszer érkezik arra a területre?
Mi történik a kamionsofőrrel, aki először jár a telephelyen?
Mi történik az irodai munkatárssal, aki évente néhányszor megy ki a raktárba?
És mi történik akkor, amikor a megszokott útvonalat egy raklap, egy meghibásodott gép vagy egy ideiglenesen kialakított munkaterület miatt megváltoztatják?
A munkavédelem feladata éppen az, hogy a biztonság ne kizárólag az egyéni rutinon és a szerencsén múljon.
Egy átlagos üzemi környezetben ugyanis nem csak targoncák mozognak. Ugyanazon a területen közlekedhetnek raktárosok, komissiózók, karbantartók, gépkezelők, vezetők, takarítók, beszállítók és külső vállalkozók is.
A targonca és a gyalogos között pedig jelentős különbség van. A gyalogos gyorsan irányt változtathat, megállhat, hátraléphet vagy akár váratlanul kiléphet egy polcsor mögül. A targoncavezetőnek ezzel szemben számolnia kell a gép tömegével, fékútjával, fordulási sajátosságaival, a rakománnyal és azzal is, hogy bizonyos helyzetekben korlátozott lehet a kilátása.
A probléma tehát nem oldható meg pusztán azzal, hogy mindkét félnek azt mondjuk:„Figyeljenek egymásra.”
A biztonságos munkahely kialakításának egyik alapelve, hogy ahol lehetséges, már a munkakörnyezet kialakításával és a munkaszervezéssel csökkentsük annak valószínűségét, hogy egy emberi hiba súlyos balesethez vezessen.
A munkahelyek minimális munkavédelmi követelményeit meghatározó 3/2002. (II. 8.) SzCsM–EüM együttes rendelet a közlekedési útvonalakkal külön foglalkozik.
A szabályozás lényege nem az, hogy minden munkahelyre ugyanazt a felfestést vagy ugyanazt a gyalogosút-szélességet írná elő. A követelmény az, hogy a közlekedési útvonalakat úgy kell elhelyezni és méretezni, hogy a gyalogosok és a járművek biztonságosan használhassák azokat, miközben az útvonalak közelében dolgozó személyek sem kerülhetnek veszélybe.
Ha az útvonalon szállítóeszközt is használnak, a gyalogosok számára megfelelő biztonsági távolságot kell biztosítani. Ez azért lényeges, mert időnként találkozhatunk olyan kijelentésekkel, hogy egy üzemi gyalogos út „minden esetben legalább ennyi centiméter” vagy „pontosan ennyi méter” széles kell legyen. Ilyen általános számot nem célszerű minden munkahelyre automatikusan ráhúzni.
Egy keskeny kézi anyagmozgatási útvonal, egy nagy forgalmú logisztikai központ, egy targoncával kiszolgált gyártócsarnok és egy kültéri rakodóterület egészen eltérő körülményeket jelent. A kialakítást ezért a tényleges közlekedés, a járművek mérete, a forgalom gyakorisága, a rakomány, a látási viszonyok és a gyalogosforgalom alapján kell megítélni.
A targoncás közlekedés jó példája annak, hogy miért nem elegendő egy általános, évekkel korábban elkészített kockázatértékelés.
Tegyük fel, hogy egy raktár eredeti kialakításakor két polcsor volt a csarnokban, a targoncák útvonala jól belátható volt, és a gyalogosforgalom minimálisnak számított. Két évvel később a termelés növekedése miatt új polcrendszert építettek. A polcok magasabbak lettek, az egyik kereszteződés beláthatósága megszűnt, és közben a raktári létszám is megduplázódott. A targonca ugyanaz. A targoncavezető ugyanaz. Még a közlekedési út felfestése is ugyanaz maradhatott.A kockázat azonban már nem ugyanaz.
Ezért a munkavédelmi kockázatértékelést nem szabad egyszer elkészített, változatlan dokumentumként kezelni. Ha megváltozik a munkahely, a technológia, a munkafolyamat vagy olyan körülmény következik be, amely a korábbi kockázatok értékelését érdemben befolyásolja, meg kell vizsgálni a felülvizsgálat szükségességét. A kockázatértékelés általános szabályait itt nem ismételjük meg részletesen, mert ezt külön anyagban dolgoztuk fel. A targoncás munkánál viszont különösen fontos megérteni, hogy nem a dokumentumban szereplő targonca a lényeg, hanem a targonca tényleges használatából származó kockázat.
Ez az egyik leggyakoribb kérdés. Sok raktárban és gyártócsarnokban a gyalogos közlekedési útvonalat padlófelfestéssel választják el a targoncák által használt területtől. Ez lehet megfelelő megoldás.
De nem automatikusan az. A padlóra festett vonal elsősorban vizuális elválasztás. Megmutatja a dolgozónak, hogy melyik területet szánták gyalogos közlekedésre, és melyiket járműforgalomra. A festék azonban nem állítja meg a targoncát. Nem akadályozza meg fizikailag, hogy a gyalogos átlépje a vonalat.Nem védi meg a munkavállalót egy irányítását vesztett géptől. Nem szünteti meg a holtteret. És attól sem védi meg a gyalogost, hogy egy nagyméretű rakomány miatt a targoncavezető egyszerűen ne lássa őt.
Ezért nem az a helyes kérdés, hogy:
„Fel van-e festve a gyalogos út?”
Hanem az:„Az adott körülmények között elegendő védelmet jelent-e a felfestés?”
Egy ritkán használt, kis sebességű, jól belátható területen a megfelelően kialakított és következetesen használt vizuális elválasztás elegendő lehet. Egy folyamatos targoncaforgalmú logisztikai területen azonban, ahol a gépek közvetlenül a gyalogosok mellett haladnak el, egészen más kockázati szint alakulhat ki.Ilyen helyen már felmerülhet például a fizikai elválasztás, korlátrendszer, gyalogoskapu, útvonal-átszervezés vagy más műszaki megoldás szükségessége. A döntést tehát nem a festék színe, hanem a kockázat határozza meg.
Egy jól kijelölt gyalogos útvonal önmagában még nem jelent biztonságos közlekedési rendszert. A problémák gyakran ott kezdődnek, ahol a gyalogosnak át kell haladnia a targoncák útvonalán.
Képzeljünk el két magas polcsort, amelyek között targonca közlekedik. A polcsor végén keresztezi az útvonalat a gyalogos közlekedési út. A gyalogos a polc miatt nem látja a targoncát. A targoncavezető a polc miatt nem látja a gyalogost. Ha ráadásul a csarnokban gépek működnek, a háttérzaj miatt még a közeledő targonca hangja sem feltétlenül ad egyértelmű információt arról, hogy a gép honnan és milyen távolságból közeledik.
Ilyenkor könnyű azt mondani:„Tegyünk ki egy tükröt.”
A tükör valóban jó megoldás lehet, de ugyanúgy nem automatikus válasz minden helyzetre. Meg kell vizsgálni, hogy megfelelő-e a látómező, észrevehető-e benne időben a másik közlekedő, milyen sebességgel közelít a targonca, illetve a gyalogosnak van-e olyan pont, ahol biztonságosan meg tud állni és körül tud nézni. Más esetben a gyalogos útvonal elvezetése, fizikai korlát vagy gyalogoskapu lehet célszerűbb. A munkavédelem itt sem egy eszköz kiválasztásáról szól, hanem egy veszélyes helyzet megszüntetéséről vagy megfelelő mértékű csökkentéséről.
Külön figyelmet érdemelnek azok a csarnokkapuk, amelyeken targoncák és gyalogosok egyaránt közlekednek.A 3/2002. (II. 8.) SzCsM–EüM együttes rendelet erre is tartalmaz követelményt: a járműforgalom számára szolgáló kapuk közvetlen közelében megfelelő gyalogos ajtót kell biztosítani, kivéve, ha a járműforgalmi kapun történő gyalogos áthaladás biztonságos. A gyalogos ajtót egyértelműen jelölni és folyamatosan szabadon kell tartani. Ennek nagyon gyakorlati oka van. Egy ipari kapunál a gyalogos és a targonca sokszor éppen ugyanabban a szűk keresztmetszetben találkozik. A targoncavezető közben kanyarodhat, a gép rakományt vihet, a gyalogos pedig a lehető legrövidebb útvonalat választva egyszerűen átsétálhat a kapun. Ehhez hozzáadódhat a kültéri és beltéri fényviszonyok közötti jelentős különbség, amely rövid időre ronthatja az észlelési körülményeket.
Az ilyen helyeken ezért nem elegendő azt mondani, hogy:„A gyalogosnak vigyáznia kell.”
A munkáltatónak a közlekedés kialakítását kell úgy megszerveznie, hogy az előrelátható emberi hibák lehetőleg ne vezessenek súlyos balesethez.
Egyre több targoncán találkozhatunk olyan figyelmeztető lámpával, amely a gép előtt vagy mögött néhány méterrel kék vagy piros fényfoltot vetít a padlóra. Ennek egyik nagy előnye, hogy a gyalogos bizonyos helyzetekben már azelőtt érzékelheti a közeledő targoncát, hogy magát a gépet meglátná.
Ez kifejezetten hasznos lehet például magas polcsorok végén, beláthatatlan kereszteződésben, kapunál vagy olyan zajos környezetben, ahol a hangjelzés hatékonysága korlátozott. Fontos azonban tisztázni egy nagyon gyakori félreértést.
Általánosan nem.
Nincs olyan általános magyar munkavédelmi követelmény, amely egyszerűen azt mondaná, hogy minden targoncának rendelkeznie kell kék vagy piros padlóvetítő figyelmeztető fénnyel. Ez azonban nem jelenti azt, hogy egy adott munkahelyen ne válhatna szükségessé valamilyen további műszaki vagy szervezési intézkedés.
Ha például megváltozik a csarnok elrendezése, új polcsor miatt beláthatatlan kereszteződés jön létre, miközben ugyanott jelentős gyalogosforgalom van, akkor a megváltozott kockázatot kezelni kell. A megfelelő intézkedés lehet például az útvonal megváltoztatása, fizikai elválasztás, tükör, sebességkorlátozás, érzékelőrendszer vagy akár Blue Spot alkalmazása.
A sorrend azonban fontos.
Nem azért kell Blue Spot, mert „a munkavédelem előírja a kék lámpát”, hanem azért lehet szükség egy további védelmi megoldásra, mert az adott veszélyt megfelelően kezelni kell.
A Blue Spot ennek az egyik lehetséges eszköze.
Ez külön kiemelést érdemel. Tegyük fel, hogy egy polcsor végén rendszeresen keresztezi egymást a gyalogos és targoncás forgalom. A kereszteződés beláthatatlan, nincs fizikai elválasztás, a targonca viszonylag nagy sebességgel közelíthet, és a gyalogos gyakorlatilag közvetlenül a jármű elé léphet.
Erre a targoncára felszerelünk egy Blue Spotot. Javítottunk a biztonságon? Valószínűleg igen. Megoldottuk a problémát? Nem feltétlenül.
Továbbra is meg kell vizsgálni, hogy maga a kereszteződés megfelelően van-e kialakítva, csökkenthető-e a sebesség, megváltoztatható-e a gyalogos útvonala, szükséges-e fizikai elválasztás, vagy kialakítható-e olyan rendszer, amelyben a két forgalom eleve kevésbé találkozik. A munkavédelem egyik leggyakoribb hibája ugyanis az, amikor egy kiegészítő biztonsági eszközzel próbálunk kompenzálni egy alapvetően rosszul kialakított munkafolyamatot.
Egy munkavédelmi szemle során nem azzal kezdjük, hogy megszámoljuk a felfestett vonalakat és a kihelyezett táblákat. Először azt próbáljuk megérteni, hogyan működik valójában a terület.
Merre járnak a targoncák?
Merre járnak a gyalogosok?
Hol találkozik a két útvonal?
Melyik kereszteződés nem belátható?
Milyen rakományt szállítanak?
Előfordul-e, hogy a rakomány eltakarja a vezető látóterét?
Mekkora a forgalom?
Milyen sebességgel közlekednek?
Kik léphetnek be a területre?
Ismerik-e a külsősök a helyi közlekedési rendet?
Megváltozott-e a csarnok kialakítása az elmúlt években?
Történt-e már olyan esemény, amikor a targonca és a gyalogos csak azért nem ütközött össze, mert valamelyikük az utolsó pillanatban megállt?
Az utóbbi különösen fontos. Egy majdnem bekövetkezett balesetet nem célszerű úgy lezárni, hogy:„Szerencsére nem történt semmi.”
Éppen ellenkezőleg. Ez olyan információ, amely megmutathatja, hol van gyenge pont a rendszerben. Ez ugyanaz a szemlélet, amelyet a Mit lát egy munkavédelmi szakember ezen a képen? című Tudástár-anyagban is alkalmazunk: nem egyetlen részletből próbálunk azonnal szabálytalanságot megállapítani, hanem a teljes munkafolyamatot, a környezetet, az emberek mozgását és a lehetséges következményeket együtt vizsgáljuk.
A targonca kezelése olyan munkatevékenység, amelynél a reakcióidő, a figyelem, a térérzékelés és a megfelelő döntéshozatal közvetlenül befolyásolhatja más munkavállalók biztonságát.
Ezért nem kizárólag az alkohol vagy más tudatmódosító szer jelenthet problémát. Álmosság, jelentős kialvatlanság, szédülés, látászavar, rosszullét vagy akár egy gyógyszer mellékhatása is olyan állapotot eredményezhet, amely mellett a targoncavezetés már nem biztonságos. Ezt a kérdést nem ismételjük meg részletesen, mert külön Tudástár-anyagban foglalkoztunk vele: Munkára képes állapot – Mit jelent a munkavédelemben?. A gyógyszerek lehetséges hatását szintén külön tárgyaltuk a Gyógyszerszedés és munkavégzés – Mikor jelenthet veszélyt? című cikkben.
A targoncavezetőnél ezek jelentősége különösen nagy, mert egy pillanatnyi reakciókésés következménye nem feltétlenül csak magát a kezelőt érinti.
A targoncás balesetekről hajlamosak vagyunk úgy gondolkodni, mintha azok valamilyen rendkívüli esemény következményei lennének: meghibásodik a gép, leszakad egy alkatrész, felborul a targonca vagy a kezelő valamilyen kirívó hibát követ el.
A valóságban sok veszélyes helyzet sokkal hétköznapibb módon alakul ki. A vezető elindul egy olyan targoncával, amelynek valamelyik hibáját már korábban észlelte valaki, de nem jelezte. A rakomány egy kicsit magasabb a megszokottnál, ezért a vezető előrefelé alig lát. Egy raklapot ideiglenesen a közlekedési út mellé tesznek, ezért a megszokott útvonal beszűkül. A targoncavezető néhány percre kiszáll, és a villát felemelve hagyja. Egy munkatárs pedig azért kapaszkodik fel a gépre, mert „csak a csarnok másik végéig” kell eljutnia.Ezek külön-külön apróságnak tűnhetnek.
Egy súlyos munkabalesethez azonban sokszor éppen több ilyen apró eltérés egyidejű jelenléte vezet.
A targonca használatba vétele előtt a kezelőnek meg kell győződnie arról, hogy a gép olyan állapotban van, amelyben biztonságosan használható.
Ennek nem az a célja, hogy a targoncavezető minden műszak elején teljes körű műszaki felülvizsgálatot végezzen. A kezelő nem helyettesíti a karbantartót, az emelőgép-szakértőt vagy a szervizt. A napi használat előtti ellenőrzésnek azonban éppen azokat a rendellenességeket kell kiszűrnie, amelyek már egyszerű szemrevételezéssel vagy működéspróbával felismerhetők.Ilyen lehet például a sérült villa, rendellenes gumiabroncs, folyadékszivárgás, hibás világítás, nem megfelelően működő fék, kormányzás vagy hangjelző berendezés, sérült biztonsági öv, illetve bármilyen olyan rendellenesség, amelyet a kezelő a gép megszokott működéséhez képest észlel. Az ellenőrzés pontos tartalmát természetesen az adott gép gyártói előírásaihoz és a munkáltató üzemeltetési rendszeréhez kell igazítani.
Ezért nem szerencsés egyetlen univerzális „targonca napi ellenőrző listát” minden gépre változtatás nélkül alkalmazni. Egy dízelüzemű homlokvillás targonca, egy elektromos raktári gép és egy tolóoszlopos targonca nem feltétlenül ugyanazokat az ellenőrzési pontokat igényli.
A munkavédelemben különösen veszélyes az a gondolkodás, amely szerint egy ismert hibával rendelkező munkaeszköz addig használható, amíg ténylegesen meg nem áll.
Egy targoncánál egy rendellenesség következménye nem feltétlenül az, hogy a gép egyszerűen üzemképtelenné válik. Előfordulhat, hogy továbbra is mozog.Csak éppen nem úgy fékez, ahogy kellene.Nem úgy kormányozható, ahogy megszokták. Nem ad megfelelő figyelmeztető jelzést. Vagy valamelyik tehertartó elem állapota nem megfelelő.
Ezért annak a kezelőnek, aki biztonságot befolyásoló hibát észlel, nem az a feladata, hogy eldöntse, „még kibír-e egy műszakot”, hanem az, hogy az előírt módon jelezze a hibát, és a gép további használatáról arra jogosult személy döntsön.
A targonca egyik leginkább szem előtt lévő alkatrésze az emelővilla, mégis könnyű természetesnek venni az állapotát. Pedig a villa közvetlenül teherviselő szerkezet.
Sérülés, repedés, jelentős kopás, deformáció vagy a villák közötti eltérés nem pusztán esztétikai probléma. Ugyanígy vizsgálni kell a villák rögzítését és azt is, hogy a használt tehertartó szerkezet megfelel-e az adott feladatnak. A kezelőnek ugyanakkor itt sem kell saját maga műszaki határértékeket kitalálnia. Ha olyan elváltozást lát, amely a megszokott állapottól eltér, azt jelezni kell, és szükség esetén hozzáértő személynek kell eldöntenie, hogy a gép tovább üzemeltethető-e.
A „mindig ilyen volt” nem megfelelő műszaki minősítés.
Ha egy targoncán azt látjuk, hogy például 2500 kg a névleges teherbírása, ebből nem következik, hogy bármilyen 2500 kilogrammos terhet biztonságosan fel lehet vele emelni.
A targonca stabilitását nemcsak a teher tömege, hanem annak helyzete is meghatározza. Különösen fontos a teher súlypontjának helyzete és a géphez viszonyított távolsága. Egyszerűen fogalmazva:ugyanaz az 1000 kg-os teher nem feltétlenül ugyanazt jelenti a targoncának akkor, ha közel van az árbóchoz, mint akkor, ha jóval előrébb kerül.
Ezért van jelentősége a gép terhelési diagramjának és a gyártó által meghatározott terhelési feltételeknek. Ha ugyanis egy szerelék alkalmazása miatt a teher súlypontja előrébb kerül, a targonca ténylegesen rendelkezésre álló teherbírása is megváltozhat.Nem elegendő tehát azt mondani:„Ez egy 2,5 tonnás targonca, a raklap pedig csak 1,8 tonna.”
A kérdés az, hogy az adott konfigurációban, az adott súlyponthelyzet mellett mennyi a megengedett teher.
Különösen gyakori probléma a magas rakomány. A targoncavezető felvesz egy raklapot, amely olyan magas, hogy előremenetben jelentősen korlátozza a látását. A gép ettől még tökéletesen működik. A rakomány stabil lehet. A tömege is megfelelhet a targonca teherbírásának.Mégis létrejön egy új veszély: a vezető nem látja megfelelően azt a területet, amely felé halad.
Ilyenkor nem elfogadható megoldás egyszerűen az, hogy a kezelő „majd óvatosabban megy”. A biztonságos közlekedés módját a gép, a rakomány, a környezet és a gyártói előírások együttes figyelembevételével kell meghatározni. Bizonyos körülmények között a haladási irány megváltoztatása jelenthet megoldást, más esetben irányító személyre vagy a munkafolyamat más módosítására lehet szükség. Az viszont alapvető követelmény, hogy a vezetőnek a haladás irányában megfelelő kilátással kell rendelkeznie, illetve olyan módon kell megszervezni a közlekedést, hogy a korlátozott kilátás ne veszélyeztesse a környezetében tartózkodókat.
Magas rakománynál gyakran elhangzik az egyszerű szabály:„Akkor menj hátrafelé.” Ez bizonyos helyzetekben valóban megfelelő megoldás lehet, de nem szabad univerzális szabályként kezelni. Ha a targonca hosszú útvonalon folyamatosan hátramenetben közlekedik, az a kezelő számára ergonómiai terhelést jelenthet, miközben a hátrafelé vezető útvonalnak is biztonságosnak és beláthatónak kell lennie.
Ráadásul lejtőn, emelkedőn, rámpán vagy más speciális helyzetben a teher elhelyezkedésére és a haladási irányra külön szabályok és gyártói előírások vonatkozhatnak. Ezért itt sem egyetlen mondatot kell megtanítani a dolgozónak, hanem azt kell biztosítani, hogy ismerje az általa ténylegesen használt targonca és a munkahely konkrét szabályait.
Aki személyautóhoz szokott, könnyen rosszul becsülheti meg egy targonca mozgását. Sok targonca hátsókerék-kormányzású, ezért kanyarodáskor a gép hátulja jelentős oldalirányú mozgást végezhet. Ez különösen veszélyes lehet akkor, ha gyalogos áll a gép mellett, oszlop vagy polcrendszer közelében fordul a targonca, illetve olyan területen, ahol kevés a szabad hely.
A gyalogos gyakran azt figyeli, merre halad a targonca eleje. Közben azonban éppen a gép hátulja közelíthet hozzá. Ezért a gyalogos és targoncás forgalom elválasztásánál nem elegendő kizárólag a gép szélességével számolni. A targonca mozgási terét kell figyelembe venni, beleértve a kanyarodás során szükséges területet is.
Erre sincs egyetlen olyan szám, amely minden üzemre és minden targoncára megfelelő válasz lenne. A biztonságos sebességet befolyásolja többek között a gép típusa, a rakomány, a padló állapota, a látási viszony, a közlekedési út szélessége, a gyalogosforgalom, a kereszteződések száma és a környezet.
Egy hosszú, egyenes, kizárólag targoncák számára fenntartott útvonal és egy gyalogosokkal közösen használt, beláthatatlan kereszteződésekkel tagolt csarnokrész nyilvánvalóan nem kezelhető azonos módon. Ezért a munkáltatónak a helyi körülmények alapján kell kialakítania a közlekedési rendet, és ahol indokolt, sebességkorlátozást kell alkalmaznia. A modern targoncák egy részénél ez nemcsak szabály vagy tábla formájában jelenhet meg, hanem műszaki megoldással is korlátozható a sebesség. Ez ismét ugyanahhoz az alapelvhez vezet vissza: minél kevésbé függ a biztonság kizárólag az ember pillanatnyi döntésétől, annál robusztusabb lehet a rendszer.
A mobiltelefon használata külön említést érdemel, mert az elmúlt években szinte minden munkakörnyezetben megjelent. A targonca vezetése közben néhány másodpercnyi figyelemelvonás is elegendő lehet ahhoz, hogy a kezelő ne vegyen észre egy kilépő gyalogost, egy megálló másik targoncát vagy egy akadályt.
Ráadásul a probléma nem csak a kézben tartott telefonálás. Egy üzenet elolvasása, értesítés megtekintése vagy a készülék kezelése ugyanúgy elvonhatja a vizuális és mentális figyelmet. Egy megfelelő munkáltatói szabály ezért nem feltétlenül áll meg annál, hogy „telefonálni tilos”, hanem egyértelműen meghatározza, mikor és milyen feltételek mellett használható kommunikációs eszköz a gép kezelése közben.
Ha a targonca kialakítása nem biztosít erre megfelelő utasülést és a gyártó nem engedélyezi személy szállítását, akkor a gép különböző részein kapaszkodó munkatárs szállítása nem válik elfogadhatóvá attól, hogy csak rövid távolságról van szó.Nem megfelelő utasülés például:
A „csak a csarnok másik végéig” munkavédelmi szempontból nem műszaki feltétel. Ha személyt kell szállítani, arra megfelelően kialakított és rendeltetésszerűen használható megoldás szükséges. A személy felemelése ettől külön kérdés, és ezt szándékosan a 2. részben tárgyaljuk részletesen.
A targoncát időnként úgy hagyják magára, hogy a villa nincs teljesen leengedve. Ez különösen veszélyes lehet gyalogos közlekedési területen. Az alacsonyabb helyzetben lévő villa rossz látási viszonyok között nehezen észrevehető akadály lehet, amelyben valaki megbotolhat vagy amelynek nekiütközhet. Magasabban hagyott villa esetén pedig más jellegű ütközési veszély keletkezhet.
A targonca biztonságos elhagyásának ezért megvannak a maga követelményei, és ezeknek a kezelői oktatás részét kell képezniük.
Nem elegendő annyit mondani:„Húzd be a kéziféket.”
A gépet olyan állapotban kell hátrahagyni, amelyben sem önmagától történő elmozdulása, sem a tehertartó szerkezet helyzete, sem illetéktelen használata nem idéz elő veszélyes helyzetet.
A targoncás munkabalesetek egyik potenciálisan legsúlyosabb helyszíne a rakodórámpa és a tehergépjármű rakodótere.Itt már nemcsak az ütközés veszélyével kell számolni. A targonca leeshet a rakodó széléről. Elmozdulhat a rakodóhíd. Megmozdulhat maga a tehergépkocsi. A járművezető úgy ítélheti meg, hogy a rakodás befejeződött, miközben a targonca még a raktérben tartózkodik. A pótkocsi állékonysága sem minden helyzetben magától értetődő.
Ezért a rakodási folyamatot nem lehet pusztán a targoncavezető és a kamionsofőr közötti informális kommunikációra építeni. A biztonságos rendszernek egyértelműen meg kell határoznia többek között azt, mikor tekinthető a jármű rakodásra késznek, hogyan akadályozzák meg annak váratlan elmozdulását, mikor léphet be a targonca a raktérbe, és hogyan kap a járművezető egyértelmű jelzést arról, hogy a rakodás befejeződött. Egyetlen félreértés itt azt eredményezheti, hogy a teherautó akkor indul el, amikor a targonca éppen a rakodóhídon vagy a jármű rakterében van.
Tegyük fel, hogy egy dolgozó kilép a polcsor mögül. Ugyanebben a pillanatban érkezik a targonca. A vezető vészfékez. A gép fél méterrel a dolgozó előtt megáll. Senki nem sérül meg. A rakomány sem esik le.
Öt perc múlva mindenki folytatja a munkát, formálisan nem történt sérüléssel járó munkabaleset.
Munkavédelmi szempontból azonban nagyon fontos esemény történt. A rendszer megmutatta az egyik gyenge pontját. Ha ezt kizárólag szerencsés kimenetelű pillanatként kezeljük, könnyen lehet, hogy ugyanazon a helyen néhány hét múlva megismétlődik a helyzet, csak akkor már fél méterrel hosszabb lesz a fékút.
Az ilyen eseményekből ezért érdemes tanulni, és megvizsgálni, hogy szükséges-e a közlekedési rend, a kereszteződés, a sebesség, a jelzések vagy más körülmények módosítása.
A targoncás baleset kivizsgálásának célja nem egyszerűen annak megállapítása, hogy ki hibázott. A munkavédelemről szóló törvény alapján a szervezett munkavégzés során vagy azzal összefüggésben bekövetkező baleset munkabaleset lehet, és a munkáltatónak az ilyen eseményekkel kapcsolatban meghatározott bejelentési, kivizsgálási és nyilvántartási kötelezettségei vannak.
A kivizsgálás során nem elegendő azt rögzíteni, hogy például:„A targoncavezető nem figyelt.” Meg kell vizsgálni, miért alakulhatott ki a veszélyes helyzet. Megfelelő volt-e a közlekedési rendszer? Belátható volt-e a kereszteződés? Megfelelő sebességgel haladt-e a gép?Volt-e műszaki hiba? Megfelelő volt-e a kezelő oktatása? Ismert volt-e korábban hasonló veszélyes helyzet? Történt-e már ugyanott majdnem baleset?Megváltozott-e a munkakörnyezet? A munkabalesetek kivizsgálásánál a vonatkozó szabályozás azt is megköveteli, hogy a megállapításokat olyan részletességgel dokumentálják – szükség szerint például tanúmeghallgatással, helyszínrajzzal és fényképekkel –, hogy azok alkalmasak legyenek a baleset okainak feltárására. A valódi cél tehát nem egy mondat megtalálása a jegyzőkönyv „baleset oka” rovatába.A valódi cél az, hogy ugyanaz a baleset ne történhessen meg újra.
A targoncás közlekedésről gyakran úgy beszélünk, mintha az elsősorban raktári vagy gyártócsarnoki probléma lenne, pedig ugyanaz a gép sok munkahelyen néhány perc alatt teljesen eltérő körülmények közé kerülhet. A sík, száraz és jól megvilágított csarnokpadlóról kihajthat az udvarra, ahol kátyúk, víz, hó, jég, lejtő, rosszabb látási viszonyok vagy éppen gyalogosokkal és közúti járművekkel közösen használt terület várja.
A targonca műszaki tulajdonságai közben nem változnak meg, a környezetéből származó kockázatok viszont igen. Ezért a munkáltatónak nem elegendő egyszer kijelölnie egy „targonca útvonalat”. Azt is meg kell vizsgálnia, hogy az útvonal a tényleges használat során milyen állapotban van, milyen körülmények között használják, és vannak-e olyan változások, amelyek miatt a korábban megfelelő megoldás már nem nyújt elegendő biztonságot. Ez pontosan az a gondolkodás, amelyről a Kockázatértékelés készítése – Mikor kötelező és hogyan készül? című Tudástár-anyagunkban részletesebben is írtunk.
Egy targonca stabilitása és fékezhetősége nagymértékben függ attól a felülettől, amelyen közlekedik. Egy csarnokpadló hibája, megsüllyedt térkő, mély kátyú, küszöb, sín, fedlap vagy egy rosszul kialakított átmenet olyan dinamikus hatást okozhat, amely különösen felemelt vagy kedvezőtlen súlypontú teher esetén jelentős kockázatot teremthet.
Ezért egy munkavédelmi szemlén nemcsak magát a targoncát kell megnézni. Meg kell nézni az útvonalát is. Ha egy targonca naponta százszor halad át ugyanazon a kátyún, akkor nem feltétlenül az a jó megoldás, hogy a kezelőket százegyedszer is figyelmeztetjük arra, hogy ott lassítsanak. Lehet, hogy magát az útburkolatot kell kijavítani. Ez apróságnak tűnhet, de jól mutatja a munkavédelem egyik alapelvét: ahol a veszély műszaki vagy szervezési intézkedéssel megszüntethető vagy érdemben csökkenthető, nem célszerű kizárólag az ember folyamatos figyelmére hagyatkozni.
A kültéri targoncahasználatnál az időjárás közvetlenül befolyásolhatja a közlekedés biztonságát. A nedves vagy jeges burkolaton megváltozhat a tapadás és a fékezési viselkedés, a csapadék ronthatja a látást, a hó eltakarhatja a burkolati jelzéseket és az út hibáit, erős napsütésnél pedig bizonyos irányokban jelentős káprázás alakulhat ki.
Ezért nem elegendő egy olyan általános szabály, hogy:„Rossz időben vezessünk óvatosabban.” A munkáltatónak azt kell megvizsgálnia, hogyan használható biztonságosan a targonca az adott körülmények között. Lehet olyan helyzet, amikor elegendő a sebesség jelentős csökkentése és az útvonal tisztítása, máskor az útvonal lezárása vagy a targoncás anyagmozgatás átmeneti szüneteltetése lehet indokolt. A döntést itt sem az dönti el, hogy „eddig mindig megoldottuk”, hanem az, hogy a munkavégzés a konkrét körülmények között biztonságosan végrehajtható-e.
A targoncával történő lejtő- és emelkedőhasználatot nem szabad a sík területen megszokott közlekedés egyszerű folytatásának tekinteni. A gép és a rakomány együttes súlypontjának helyzete, a lejtés iránya, a teher helyzete és a gép kialakítása egyaránt befolyásolhatja a stabilitást. Ezért az adott targonca használati utasításában szereplő előírásokat ismerni kell, különösen akkor, ha a gép rendszeresen közlekedik rámpán vagy jelentős lejtésű területen.
Nem lenne szakmailag helyes minden targoncára egyetlen mondatban előírni ugyanazt a haladási módot, mert a konkrét eljárásnál a gép típusa, a teher és a gyártói előírások is számítanak. Az viszont általános alapelv, hogy a lejtőn vagy emelkedőn történő közlekedést úgy kell megszervezni, hogy a targonca és a rakomány stabilitása ne kerüljön veszélybe, és a kezelőnek megfelelő kilátása és uralma maradjon a gép felett.
A rakodórámpa különösen veszélyes terület, mert ott több egymástól független rendszer találkozik. Ott van a targonca. Ott van a rakodóhíd vagy áthidaló elem. Ott van a teherautó vagy pótkocsi. Ott van a sofőr. Ott van a raktári személyzet.
És mindegyik szereplő feltételezhet valamit a másikról. A targoncavezető azt feltételezheti, hogy a teherautó biztosan nem indul el. A teherautó vezetője azt feltételezheti, hogy a rakodás már befejeződött. A raktáros pedig azt gondolhatja, hogy ezt a két ember egymással már megbeszélte.
Egy jól kialakított rendszer nem hagyhat ilyen fontos biztonsági kérdéseket feltételezésekre. Egyértelműen meg kell határozni, mikor tekinthető a jármű rakodásra késznek, hogyan akadályozható meg a váratlan elmozdulása, hogyan ellenőrzik a rakodóhíd megfelelő helyzetét és terhelhetőségét, mikor hajthat be a targonca a jármű rakterébe, valamint miből tudja a járművezető biztosan, hogy a rakodás befejeződött.Itt érdemes megállni egy pillanatra. Ha egy folyamat biztonsága azon múlik, hogy:
„A sofőr úgyis tudja, hogy még bent van a targonca”
,akkor a rendszer valójában egy ember feltételezésére épül. Ez munkavédelmi szempontból gyenge pont.
A rakodóhídnak vagy más áthidaló szerkezetnek alkalmasnak kell lennie az alkalmazott targonca és a szállított teher által létrehozott igénybevételre. Nemcsak a rakomány tömegét kell figyelembe venni. A hídon maga a targonca is rajta van, amelynek saját tömege sok esetben jelentős, és ehhez társul a szállított teher. Ha a híd állapota, rögzítése vagy teherbírása nem megfelelő, annak következménye nem egyszerűen egy sérült raklap lehet.
A targonca a gépkezelővel együtt lezuhanhat a két szint közötti résbe. Ezért a rakodóhidat ugyanúgy munkaeszköz-rendszer részeként kell szemlélni, nem pedig egy olyan tartozékként, amelyet addig használunk, amíg szemmel láthatóan ketté nem törik.
Sok veszélyes helyzet akkor alakul ki, amikor a targonca éppen nem dolgozik. A kezelő leszáll róla néhány percre, mert beszélni kell valakivel, ellenőriz egy raklapot, elmegy egy dokumentumért vagy befejezi a műszakot. A gép eközben a közlekedési területen maradhat.
A targonca biztonságos elhagyásakor ezért nemcsak arra kell gondolni, hogy a gép ne guruljon el. A tehertartó szerkezet helyzete, az energiaforrás kezelése, az illetéktelen használat megakadályozása és a parkolás helyének megválasztása egyaránt fontos. A villákat nem célszerű úgy hagyni, hogy azok a gyalogosok számára nehezen észrevehető akadályt jelentsenek, és a gépet sem olyan helyen kell leállítani, ahol az közlekedési útvonalat, menekülési útvonalat, ajtót, tűzvédelmi eszközt vagy más szükséges hozzáférést akadályoz. A pontos leállítási eljárást az adott gép használati utasításával és a munkahelyi szabályokkal összhangban kell meghatározni.
Ez is tipikus mondat lehet egy helyszíni szemlén. Egy munkavédelmi rendszer azonban nem alapulhat azon, hogy reményeink szerint illetéktelen személy nem fogja használni a targoncát. Ha a gép hozzáférhető olyan személy számára is, aki nem jogosult annak kezelésére, akkor meg kell vizsgálni, hogyan akadályozható meg az illetéktelen használat. A hagyományos kulcsos rendszer mellett ma már számos gépnél PIN-kódos, kártyás vagy más kezelőazonosító megoldás is létezik, de nem az alkalmazott technológia neve a lényeg.
Az a lényeg, hogy a gépet csak az használhassa, aki arra jogosult és akit a munkáltató az adott feladattal megbízott.
Az elektromos targoncák töltése első látásra egyszerű műveletnek tűnhet: a műszak végén a gépet csatlakoztatják a töltőhöz, majd néhány óra múlva ismét használható.
A konkrét kockázatok azonban jelentősen függhetnek az akkumulátor technológiájától, a töltőrendszertől és a gyártói kialakítástól. Ezért különösen fontos, hogy ne kezeljük automatikusan azonos módon például az ólom-savas és a különböző lítiumtechnológiájú rendszereket.
Ólom-savas akkumulátor töltésekor többek között a töltés során keletkező gázok, az elektrolittal való érintkezés, a megfelelő szellőzés és a gyújtóforrások kérdése is jelentős lehet.
Más akkumulátortechnológiánál eltérő veszélyek és gyártói követelmények kerülhetnek előtérbe. Ezért a töltőhely kialakításának, a töltés folyamatának, az alkalmazott villamos berendezéseknek és szükség esetén az akkumulátor cseréjének az adott rendszer gyártói előírásaira is épülnie kell.
A dolgozónak pedig nem pusztán azt kell megtanítani, hová kell bedugni a csatlakozót, hanem azt is, milyen rendellenesség esetén kell a műveletet megszakítania és segítséget kérnie.
Egy régi töltőhelyet nem célszerű automatikusan megfelelőnek tekinteni csak azért, mert évek óta ugyanott töltenek. Megváltozhatott az akkumulátortechnológia. Más targonca kerülhetett üzembe. Megváltozhatott a töltő.Köré épülhetett egy új raktári terület. Oda kerülhetett éghető anyag. Megszűnhetett vagy megváltozhatott a szellőzés.
A munkavédelemben gyakran nem egy látványos új gép jelenti a legnagyobb változást, hanem az, hogy egy régi munkafolyamat környezete lassan átalakul, miközben senki nem teszi fel újra a kérdést:„Ez még mindig ugyanúgy biztonságos, mint amikor kialakítottuk?”
A targoncás közlekedés biztonsága nem oldható meg kizárólag a targoncavezetők oktatásával. A gyalogosnak is tudnia kell, hogy melyik területet használhatja, hol keresztezheti a gépi útvonalat, mely területekre nem léphet be, hogyan működnek a helyi jelzések, és milyen viselkedés várható el tőle targonca közeledésekor.
Ez különösen fontos új munkavállalóknál és olyan személyeknél, akik nem rendszeresen dolgoznak a raktárban. A munkavédelmi oktatás azonban itt sem lehet puszta felsorolás.
Nem elég azt mondani:„A raktárban targoncák közlekednek, tessék vigyázni.”
Az oktatásnak a valós helyi környezetet kell bemutatnia.
Hol van a gyalogos út?
Hol vannak a veszélyes kereszteződések?
Hol kell megállni?
Milyen jelzést használ a targonca?
Van-e Blue Spot?
Mit jelent?
És legalább ennyire fontos: mit nem jelent?
A kék fény észlelése például nem jogosítja fel a gyalogost arra, hogy kiszámítsa a gép pályáját és még gyorsan átszaladjon előtte.
A helyi oktatás jelentőségéről részletesebben a Munkavédelmi oktatás: szabályok, tematika és dokumentálás című Tudástár-anyagunkban írtunk.
A telephely közlekedési rendszerének egyik leggyengébb pontja gyakran az a személy, aki nem ismeri azt. A rendszeresen ott dolgozó munkavállaló már tudja, melyik sarkon érkezik targonca.
A külsős ember nem.
Nem biztos, hogy ismeri a felfestések helyi jelentését. Nem biztos, hogy tudja, merre szabad gyalogolnia. Nem biztos, hogy tudja, hová állhat. És azt sem feltétlenül tudja, hogy egy adott kapun keresztül rendszeres targoncaforgalom zajlik.
Ezért egy biztonságosan működő telephelynek a külső személyek közlekedésével is foglalkoznia kell. Ennek módja a telephely méretétől és kockázataitól függhet. Lehet megfelelő tájékoztatás, belépési rend, kísérés, kijelölt várakozóhely, jól látható jelzés vagy ezek kombinációja. A lényeg az, hogy ne legyen szükség helyismeretre ahhoz, hogy valaki már az első alkalommal is felismerhesse a legalapvetőbb veszélyeket.
A hangjelző fontos biztonsági eszköz lehet, de önmagában nem oldja meg a rosszul kialakított közlekedést. Egy zajos csarnokban a gyalogos meghallhatja ugyan a hangjelzést, de nem feltétlenül tudja pontosan, hogy melyik irányból érkezik. Ha egyszerre több targonca dolgozik, az sem feltétlenül egyértelmű, melyik gép jelzett. Ha pedig a dolgozók óránként több tucatszor hallják ugyanazt a hangot, könnyen kialakulhat az a jelenség, hogy a figyelmeztetés a környezet megszokott háttérzajának részévé válik.
Ezért a hangjelzés, a Blue Spot, a tükör, a felfestés és a figyelmeztető tábla mind lehet hasznos elem, de egyik sem helyettesíti önmagában a megfelelő közlekedési rendszer kialakítását.
Egy targonca hirtelen fékez. Egy gyalogos félreugrik. A rakomány megbillen, de nem esik le. Senki nem sérül meg. Öt perc múlva minden folytatódik.
Ez könnyen úgy kerülhet elkönyvelésre, hogy:„Nem történt semmi.”
Pedig munkavédelmi szempontból nagyon is történt valami. A rendszer megmutatta, hogy olyan veszélyes helyzet kialakulhatott, amelynek csak a kimenetele volt szerencsés. Ezért az ilyen eseményeket érdemes komolyan venni, különösen ha ugyanazon a helyen vagy ugyanazon munkafolyamatnál ismétlődnek. Ha ugyanazon kereszteződésben háromszor majdnem elütnek valakit, a negyedik eseménynél már nehéz azt állítani, hogy a veszély előre nem volt felismerhető.
A nyilvánosan hozzáférhető targoncás baleseteket ebben a cikksorozatban azért fogjuk felhasználni, mert egy konkrét esemény sokszor jobban megmutatja egy szabály valódi jelentőségét, mint több oldal elméleti magyarázat.
Fontos azonban, hogy csak olyan esetből vonjunk le következtetést, amelynek körülményei megbízható forrásból kellően ismertek. Egy újságcím alapján például nem fogjuk kijelenteni, hogy a targoncavezető túl gyorsan ment, a gép műszakilag hibás volt vagy a munkáltató nem adott megfelelő oktatást, ha ezt a hatósági vagy más hiteles forrás nem állapította meg. Ez szakmailag ugyanolyan fontos, mint maga a balesetmegelőzés. Egy munkabaleset kivizsgálásának ugyanis nem az a feladata, hogy a lehető leggyorsabban találjunk egy embert, akire ráírhatjuk:„ő hibázott”.
A valódi kérdés az:mi tette lehetővé, hogy a hiba balesetté váljon?
Nem kell teljes munkavédelmi auditot végezni ahhoz, hogy néhány fontos kérdést feltegyünk. Érdemes végigsétálni azon az útvonalon, amelyen a targoncák ténylegesen közlekednek, mégpedig nem csak targoncavezetőként, hanem gyalogos szemmel is.
Látható-e időben a targonca a kereszteződésben?
Látja-e a targoncavezető a gyalogost?
Van-e olyan pont, ahol egy polc, ajtó vagy tárolt anyag eltakarja valamelyiküket?
Valóban szabad-e a kijelölt gyalogos út?
Vagy raklapokat, dobozokat, hulladékot tárolnak rajta?
A felfestés még jól látható?
A gyalogosnak van ténylegesen használható útvonala?
Vagy a kijelölt sáv valahol egyszerűen megszűnik, ezért onnantól mindenki arra megy, amerre tud?
Van olyan kapu, amelyet egyszerre használnak gyalogosok és targoncák?
Van olyan kereszteződés, ahol rendszeresen dudaszóval próbálják helyettesíteni a beláthatóságot?
Van olyan pont, ahol már történt majdnem baleset?
Van kátyú, sérült padló, veszélyes küszöb vagy más útburkolati hiba?
A leállított targoncák akadályozzák a közlekedést?
A villákat biztonságos helyzetben hagyják?
A külsős személyek tudják, merre közlekedhetnek?
Ha ezek közül több kérdésnél bizonytalan a válasz, akkor valószínűleg van mit tovább vizsgálni.
Ez pontosan az a szemlélet, amelyet a Mit lát egy munkavédelmi szakember ezen a képen? című anyagunkban is bemutatunk: nem egyetlen részletből próbálunk azonnal szabálytalanságot megállapítani, hanem megpróbáljuk megérteni a teljes munkafolyamatot, és azt keressük, hol tud egy előre látható emberi hiba veszélyes helyzetté válni.
Ez talán az első rész egyik legfontosabb következtetése. Ha egy kereszteződés beláthatatlan, nem feltétlenül az a megoldás, hogy újra oktatjuk a dolgozókat arra, hogy figyeljenek jobban. Ha a gyalogos útvonal közvetlenül egy nagy forgalmú targoncás út mellett vezet, nem biztos, hogy egy újabb figyelmeztető tábla elegendő. Ha a padló sérült, nem a targoncavezetőktől kell elvárni, hogy éveken keresztül mindig tökéletesen kikerüljék. Ha egy rakodási folyamatban a teherautó túl korán történő elindulása reális veszély, nem biztos, hogy elegendő az a szabály, hogy:
„A sofőr várja meg, amíg szólunk.”A jó munkavédelmi intézkedés ott kezdődik, hogy megvizsgáljuk:
megszüntethető-e maga a veszély, fizikailag elkülöníthető-e a veszélyforrás, alkalmazható-e megfelelő műszaki védelem, és csak ezután milyen szervezési, oktatási vagy egyéni intézkedések szükségesek.
Eddig szándékosan főként olyan helyzetekről beszéltünk, amelyeknél a targoncát alapvetően a rendeltetésének megfelelően használjuk.
Közlekedik. Raklapot emel. Anyagot szállít. Rakodik. A következő részben azonban átlépünk egy jóval kényesebb területre.
Mi történik akkor, amikor valamit ráteszünk a targoncára?
Ezeknél már nem elegendő azt megvizsgálni, hogy maga a targonca jó állapotban van-e.Megjelennek olyan kérdések, mint:
Az adott adapter használható-e egyáltalán ezen a targoncán?
Hogyan változik a teher súlypontja?
Mennyi marad a targonca tényleges teherbírásából?
Megfelelő még a terhelési diagram?
Mit mond a targonca gyártója?
Mit mond az adapter gyártója?
Elég-e önmagában az, hogy az adapteren CE-jelölés van?
Mikor kell vizsgálni a targonca és az adapter együttes alkalmazhatóságát?
És végül a legkényesebb kérdés:
A válasz ennél sokkal összetettebb annál, mint hogy:„Ha van hozzá kosár, igen.”
A második részben ezért külön foglalkozunk majd a személyemelő kosarakkal, a villára helyezett vagy rögzített szerkezetekkel, a gyártói engedélyezéssel, a szükséges vizsgálatokkal, a gép és a szerelék együttes alkalmazásával, valamint azzal is, hogy mikor beszélünk olyan módosításról, amely már a gép megfelelőségének kérdését is érintheti. És ide kerül majd egy nyilvánosan dokumentált magyar baleset is, amelyben dolgozókat egy targonca villájára helyezett kalodában emeltek magasba, majd a szerkezet lezuhant. Nem azért, hogy egy súlyos balesetet „érdekességként” mutassunk be. Hanem azért, mert nagyon világosan megmutatja:attól, hogy egy targonca képes valamit felemelni, még egyáltalán nem biztos, hogy arra a feladatra biztonságosan és jogszerűen használható.
A targoncabiztonság jóval több annál, hogy a gép rendelkezik-e érvényes vizsgálattal és a kezelőnek van-e megfelelő jogosultsága. A biztonságot egyszerre határozza meg a targonca műszaki állapota, a rakomány, a közlekedési útvonal, a gyalogosforgalom, a látási viszonyok, a sebesség, a munkaszervezés, az oktatás, a kezelő pillanatnyi állapota és a munkahely tényleges működése.
Egy felfestett vonal, tükör, duda vagy Blue Spot mind lehet hasznos biztonsági eszköz. De egyik sem jelent önmagában biztonságos rendszert.
A valódi kérdés mindig az:a kialakított rendszer a tényleges körülmények között megfelelően kezeli-e a targonca és a környezetében dolgozó emberek közötti kockázatot? Ha erre a kérdésre csak azért válaszolunk igennel, mert „eddig még nem történt baleset”, akkor valójában még nem válaszoltunk rá.
A cikk munkavédelmi szakmai tájékoztató, amelynek célja a targoncák használatával összefüggő tipikus veszélyek és a megelőzés szempontjainak bemutatása. Az itt ismertetett példák és megoldások nem alkalmazhatók automatikusan minden targoncára, telephelyre vagy munkafolyamatra.A konkrét biztonsági követelmények meghatározásakor figyelembe kell venni többek között az alkalmazott targonca gyártói dokumentációját, a gép kialakítását és rendeltetését, az Emelőgép Biztonsági Szabályzat vonatkozó előírásait, a munkahelyi környezetet, a tényleges munkafolyamatot, valamint az adott munkahely kockázatértékelését.
A cikk ezért nem helyettesíti a vonatkozó jogszabályok, szabványok és gyártói előírások ismeretét, továbbá nem helyettesíti az adott munkahely helyszíni munkavédelmi vizsgálatát és kockázatértékelését. Egy konkrét targonca vagy munkafolyamat megfelelősége mindig az adott körülmények ismeretében ítélhető meg.
A targoncahasználat biztonságának megértéséhez az alábbi, már elkészült Tudástár-anyagainkat is ajánljuk: